Szépirodalom
Antropológia, Szociológia
Életmód
Filozófia
Ifjúsági és gyerekkönyvek
Irodalomtörténet, Művelődéstörténet, Művészet
Népek erotikája
Politika, Történelem, Tényirodalom
Pszichológia, Szociálpszichológia
Sport, sportpszichológia
Üzlet és menedzsment, közgazdaság, kommunikáció
 
dua5_web_kicsi.jpeg
tetszik
 

Irodalomtörténet, Művelődéstörténet, Művészet


Karikatúrák 5.

 

Szerző: Édua

Megjelenés éve: 2013.11.
ISBN: 978-615-5274-52-7
Részletek a könyvből
  • 1959-ben születtem, Szegeden. Férjem Föld S. Péter újságíró, három felnőtt gyermekem van, Ádám, Noémi és Tamás.
  • Karikaturistának vallom magam, ám kollégáimhoz hasonlóan szabadúszó grafikusként dolgozom. Könyveket, tananyagokat, tudományos-ismeretterjesztő előadásokat, kiadványokat és folyóiratok cikkeit illusztrálom.
  • Karikatúráimat rendszeresen kiállítom Magyarországon és a határokon túl. Európán kívül önálló kiállításaim voltak Kínában, Indiában, Chilében és az USA-ban is.
  • Rajzaim nem a napi politikáról szólnak, engem az egyedi és általános emberi problémák, társadalmi törvényszerűségek érdekelnek.
  • Szüleim festőművészek voltak. Édesapám, Szűcs Árpád konstruktivista-pointilista stílusban, édesanyám, Sz. Kováts Margit szürrealista stílusban festett. A szocializmus idején „nyugatmajmoló” stílusuk miatt nem lehettek a Művészeti Alap tagjai. Az ő tiszteletükre semmilyen művészeti szakmai szervezetnek sem vagyok tagja.

    Édua


  • Azt szinte minden Szűcs Éduáról szóló írás fontosnak tartja megemlíteni, hogy női karikaturistáról van szó. Van-e ennek az információnak valami jelentősége? Amennyiben a kérdést rajzai szempontjából vizsgáljuk, nincs, hiszen senki sem lenne képes megállapítani, hogy azokat férfi avagy nő készítette. Sem vizualitás, sem téma, sem tartalom nem nyomravezető. Az elfogadtatás, az elismerés kivívása szempontjából viszont meghatározó fontosságú tény. A köztudatba oly mértékben beépült az a tévhit, hogy a karikatúra férfi műfaj, hogy ezt még a nők nagy része is elhiszi, nem is beszélve a szakmai körök kétkedő bizalmatlanságáról. Igen, tényleg kevés olyan női rajzolót tudnánk felsorolni, aki ismertté vált, akinek neve máig fennmaradt, de minden bizonnyal nem a tehetség hiánya magyarázza, hogy a nők közül kevesen lettek sikeresek e műfajban. Ahhoz, hogy az amúgyis nehéz pálya előítéletekkel súlyosbított akadályait leküzdjék, bizony férfias határozottság, bátorság (jobban mondva női határozottság, bátorság), eltökéltség, teherbírás, függetlenség és szellemi szabadság szükségeltetik. Szűcs Édua (továbbiakban Szűcs, így férfiasabb) rendelkezik a felsorolt tulajdonságokkal, és mindehhez párosuló jól megalapozott rajztudásának, megfigyelőképességének, vizuális memóriájának és kifinomult humorérzékének köszönhetően vált a rajzban fogalmazott szatíra egyik kimagasló magyar képviselőjévé.
  • Karikaturistaként humorral bírál, élesen kritizál bennünket és a belőlünk álló, általunk formált társadalmat, súlyosabb tévedéseinket, kisebb botlásainkat. Szigorúan, de sohasem megalázva, számon kéri tőlünk az alapvető erkölcsi normákat, a jobbítás szándékával figyelmeztet irigységünkre, kapzsiságunkra, szervilitásunkra, kicsinyességünkre, másokkal szembeni közömbösségünkre. Politikai válságok idején virágzik a karikatúra, és ez természetesen olyankor az ő munkáiban is nagyobb hangsúllyal kap helyet. Bírálata azonban nem pártokra, hanem a helytelen döntésekre, intézkedésekre, az igazságtalanságra, a tisztességtelenségre irányul. «A humornak olyan szikrának kell lennie, amely meggyújtja az ellenállás lángját» – vallja a spanyol karikaturista, KAP. Nos, Szűcs humora sikerrel teljesíti ezt az elvárást, amely nem annyira politikai, mint sokkal inkább az egyén függetlenségét, szabadságát veszélyeztető támadással szembeni ellenállást hivatott erősíteni.
  • Rajzolóként mondanivalóját nem redukálja eltorzított arcú figurákra és leegyszerűsített vonalú, vázlatos rajzokra, sematizált utalásokra. A magyar grafikai hagyomány méltó folytatójaként, a klasszikus rajzolás igényével, aprólékos gonddal, hozzáértéssel megszerkesztett képi struktúrákkal dolgozik. Ha kiemeljük környezetéből, a karikatúra kategóriájából az Endorfint vagy a Giccs cicákkalt, Leonor Fini egyes műveivel állíthatjuk párhuzamba, a Ki nevet a végén alakjaival, ördögfarokká vált kötelével vagy a Reménytelen párhuzamos vonalakban hulló eső alatt zajló történésével Rozsda Endre szintén humorral csipkelődő rajzait juttatja eszünkbe. Rendhagyó látásmódjának köszönhető jónéhány rajza arra enged következtetni, hogy ha nem ezt a műfajt választja, szürrealista művésszé válhatott volna.
  • Szűcs (Édua) nem karikaturista, hanem olyan rajzművész, aki karikatúrákat készít.

    Cserba Júlia művészeti író


  • Kaptam a legutóbbi születésnapomra a barátaimtól egy hatalmas, piros felhúzható műfogsort (felette rögtön két tágra nyílt szem mered). Ha unatkozom, beüzemelem, forog körbe az asztalon, és csattog kitartóan, szinte hallom, ahogy röhögi: hahaha! Értettem egyből a célzást, tudom, hogy olykor olyan vagyok, mint akit felhúztak. Hevesen reagálok a szerintem vicces dolgokra, de ezzel nincs baj, amíg a másik oldalról azt kapom például, hogy „gyógyító a nevetésed”, vagy hogy „veled annyit kacagok mindig, hogy megfájdul a hasam”. Épp ezek miatt elterjedt rólam, hogy nagyon vicces lány vagyok, ami veszélyes dolog, mert egyrészt még az úgynevezett nagyon vicces lányok se mindig vannak formában, másrészt az minden jókedvet megcsappant, ha mindezt elvárják (kötelezően szórakoztatni kevesen tudnak, ők is általában csak a színpadon), harmadrészt – és ez a legfontosabb – nagyon nem mindegy, ki mit tart mulatságosnak. Soha nem felejtem el a ballagásomat. Eljött az egész család, körbeültük az ünnepi asztalt. A nagybátyám egyszer csak félrehívott, igen titokzatos arccal. „Most, hogy igazán nagylány lettél, eljött az idő, hogy felvilágosítsalak – kezdett bele, és mit mondjak, itt azért már mosolyogtam belül, de ő kíméletlenül taglalta a részleteket. Majd mikor átestünk a kötelező szexuális szemnyitogatáson, meg tudta fejelni a dolgot – tudod, a párválasztás komoly dolog, nem mindegy, hogy milyen fiatalembert találsz magad mellé. Származzon a miénkkel hasonló családból, legyen jól nevelt, kedves, ne legyen ingyenélő csóringer, becsüljön téged. De a legfontosabb – és itt felemelte a hangját –, hogy legyen humora. Hogy ne olyanokon röhögjön, mint például a fing.” Na, itt kitört belőlem minden, fuldokoltam, visítottam. Nagybátyám igen szomorúan, és lemondóan nézett rám: „– Na, jónak mondom.” Itt már könnyeztem. Azóta is furán néz rám, elkönyvelt reménytelen esetnek. Nyilván: a mi humorunk nem kompatibilis. Én amúgy nem tartom magam kimondottan vicces lánynak, nem tudok kitalálni egetverő poénokat, nem születnek bennem nagy csattanók. Viszont van valami erős érzékem a komikumhoz. Egyszerűen képes vagyok mindent kifordítva, megpöckölve látni, a fonákját elképzelni, látni az abszurdot egyetlen mozdulatban. Viszont ezt aztán képtelen vagyok láttatni, még normálisan elmesélni is. Azért szeretem annyira Édua munkáit, mert ő tudja. Hasonló finomságokra reagál, mint amiket én is kiszúrok, csak éppen ő tudja használni ezeket, életre kelnek a műveiben. Egy botlás, egy fintor. Egy kisszerű gesztus, egy szerethető tévedés. Egy látszólag semmi kis momentum, ami kiemelve szépen felvázol valamit az emberi természetről. Nézem a képeit, és már szalad is fel a szám. Kipislog a kisördög a részletekből.

    Karafiáth Orsolya kultúrdémon
  • Ár: 1990 Ft

    Kedvezményes ár: 1652 Ft (- 17 %)