Szépirodalom
Antropológia, Szociológia
Életmód
Filozófia
Ifjúsági és gyerekkönyvek
Irodalomtörténet, Művelődéstörténet, Művészet
Népek erotikája
Politika, Történelem, Tényirodalom
Pszichológia, Szociálpszichológia
Sport, sportpszichológia
Üzlet és menedzsment, közgazdaság, kommunikáció
 
beka_kicsi_web.jpg
tetszik
 

Szépirodalom


Békák

 

Szerző: Mo Yan

Megjelenés éve: 2014.10.
ISBN: 978-615-5274-57-2
Részletek a könyvből
  • A 2012-es év Nobel-díjas szerzőjének második könyve jelenik meg a kiadónál.
  • A Békák 2010-ben elnyerte a Kínában legrangosabbnak számító Mao Dun irodalmi díjat. Különös szerkezetű regény: első négy része egy-egy hosszú levél, melyet a narrátor Wan Láb, vagyis írói álnevén Ebihal ír idősebb japán kollégájának, Sugitani Yoshihitónak (neve „igazságszerető”-t jelent) a regény tulajdonképpeni főhőséről, Nénikéről, vagyis a narrátor nagynénjéről, aki fiatal kora óta, immár ötven éve Gaomiban szülésznő: a regény szinte valamennyi szereplőjét ő segítette a világra. Mire megöregszik, már-már szentként tisztelik a környéken, különleges gyógyító képességeket tulajdonítanak neki. Ő maga kezdetben a tudomány és a modernség apostolaként tevékenykedik a faluban és környékén, de a politika beleszól a vidékiek életébe is. A párt politikáját hittel szolgáló Nénike meggyőződéssel tesz meg mindent, hogy a túlnépesedés megakadályozása érdekében, a kínai családtervezési politikával összhangban minden házaspárnak lehetőleg csak egy gyereke szülessen, csakhogy az élet kegyetlen, és a politikai és orvosi következetességnek sok nő áldozatul esik. Nénike öreg korára hinni kezd a népi hiedelmekben, misztikus összefüggésekben, másrészt lelkifurdalása támad a sok „békaporonty” miatt, akiket a sok abortusz során a túlvilágra segített.
  • Ebihal az adatokat és történeteket azért gyűjti, mert drámát akar írni. S ez a dráma képezi a regény utolsó, ötödik részét. Majdnem lelepleződik a helyi béranyaságból üzletet csináló maffia, a bonyodalom közben groteszkül átfordul egy korábbi korban játszódó film forgatásába, és többé-kevésbé pontosan eljátsszák a Krétakör klasszikus történetét. Furcsa, humoros, groteszk, néhol naturalistának látszó, némi egzisztencialista filozófiával is átitatott, sok színből és sok szálból összeszőtt regény, melyből megérthetjük, hogy miként zajlott az élet a kínai vidéken a legutóbbi ötven évben. A regény fordítója: Zombory Klára
  • Ár: 3600 Ft

    Kedvezményes ár: 2880 Ft (- 20 %)