Szépirodalom
Antropológia, Szociológia
Életmód
Filozófia
Ifjúsági és gyerekkönyvek
Irodalomtörténet, Művelődéstörténet, Művészet
Népek erotikája
Politika, Történelem, Tényirodalom
Pszichológia, Szociálpszichológia
Sport, sportpszichológia
Üzlet és menedzsment, közgazdaság, kommunikáció
 
bor.jpg
tetszik
 

Sport, sportpszichológia


Minden a kenuzásról

 

Szerző: Szabó Attila

Megjelenés éve: 2015.11.
ISBN: 978-615-5513-38-1
Részletek a könyvből
  • A kajak-kenus versenyzők fizikai teljesítőképességének állandó fejlesztése, a mindennapi, teljesítményalapú edzés elviselése edzők által irányított folyamat. A szerző egyesületében és a válogatottnál is felnőtt kenus versenyzők felkészítésével foglalkozik, mely alkalmassá teszi őket Európa-, világ- és olimpiai bajnoki cím megnyerésére. Jelen könyvben a kenuzást mint speciális kompetenciát vizsgálja, és technikai, környezeti tényezőkkel való kapcsolatát ismerteti. A fejlesztett tananyag a szerző élversenyzői múltjából táplálkozik, és ez a tapasztalat az alapja módszerének is. Az elért eredmények azt bizonyítják, hogy gyógyszerek nélkül is megverhető a világ!


  • Szabó Attila a Budapesti Honvéd saját nevelésű versenyzője volt. 1984-re már válogatott szintet ért el. Az első világbajnoki megmérettetésére az 1986-os montreali vb-n került sor, itt C-1 500 méteren negyedik lett. Öt éven keresztül volt sportágában, egyes hajóban (C-1 500 méteren), a legjobb magyar kenus versenyző. 1987-ben a duisburgi vb-n harmadik ebben a számban. 1988-ban, Szöulban, olimpiai negyedik helyezett C-1 500 méteren. 1989-ben a világbajnokság műsorára frissen felvett versenyszámokban, a C-4 1000 és 500 méteren is ezüstérmet szerzett. 1990-ben a poznani vb-n kétszer második helyezést ért el ugyanezekben a versenyszámokban. 1991-ben a párizsi vb-n, Pálizs Attilával, C-2 500 méteren, olimpiai versenyszámban világbajnokok lettek.
  • 1992-ben a barcelonai olimpián tartalék, 1993-ban a koppenhágai vb-n C-4 5000 méteren világbajnok. Az 1994-es mexikói vb-n egysége C-4 500 méteren megvédte világbajnoki címét. Az 1995-ös duisburgi vb-n C-4 500 és 200 méteren győzött, ezzel koronázta meg pályafutását. Magyar bajnoki címmel búcsúzott, melyet Pulai Imrével nyert C-2 500 méteren.
  • Élsportolói pályafutásának lezárásával indult edzői karrierje. 2000-ben tanítványai, Pulai Imre és Novák Ferenc, olimpiai bajnokok lettek, majd négy év múlva Vajda Attila Athénban harmadik helyezést ért el. 2006-ban és 2007-ben Kozmann György olimpiai számokban világbajnok lett. Közben a Semmelweis Egyetemen szakedzői és sportmenedzseri diplomát szerzett. A Pécsi Egyetem elvégzése után jelentkezett az SZTE Neveléstudományi Doktori Iskolájába, ahol jelenleg doktorjelölt. Kutatási témája sportolók mentális felkészítése, edzésterhelés, teljesítményfokozás a flow megélésének lehetőségével.
  • A kenus szakemberképzésben 2000-től vesz részt.


  • „Már két olimpián nem tudott a magyar kajak-kenu válogatott aranyérmet szerezni, eljött az idő, az olimpiai bajnok itt ül köztetek.”
    Parti János (olimpiai és világbajnok, mesteredző)

  • „A kenuzásban az a csodálatos, hogy úgy érzed, uralod a környezetet és legyőzheted azt.”
    Tatai Tibor (olimpiai és világbajnok)

  • „Más sportmozgásokkal összehasonlítva, a kenuzás rendkívül összetett. Amikor kenuzom, ez a sokféle dolog egyszerűvé válik bennem, ez a harmónia, amely örömet okoz nekem.”
    Vaskúti István (olimpiai és világbajnok, mesteredző)

  • „Kenuzáskor csodálatos élmény, ahogy repülsz a szélben, szabad vagy, erősnek és legyőzhetetlennek érzed magad.”
    Horváth Csaba (olimpiai és világbajnok)

  • „Imádok dolgozni, kihajtani magam az edzéseken. Ez kenuzás közben sose teher, mert ott egyértelmű minden, és csak élvezem, hogy repülök.”
    Kolonics György (olimpiai és világbajnok)

  • „A mindennapi kenuzás testi, szellemi és lelki pluszerőt generál bennem. Az egyéni célok elérése, a természet erőinek legyőzése állandó kihívást jelent, ezért sem lehetséges két egyforma edzés.”
    Pulai Imre (olimpiai és világbajnok)

  • „A vízen megtapasztalhatod a szabadság érzését. Kenuzás közben mindig nagyon jól érzem magam! Vannak edzések, amik fájnak, de garantálom, hogy meg lesz az eredménye, ha igazán szereted ezt a sportot!”
    Novák Ferenc (olimpiai és világbajnok)

  • „A kenuzás egy életre szóló élmény, amely megtanít nevetni, a kudarcokat kezelni és a világban tájékozódni! Válaszd a kenuzást, ha szereted a természetet! Itt nincsenek határok, csak amiket magadnak szabsz!”
    Vajda Attila (olimpiai és világbajnok)

  • „A kenuzás számomra ugyanazt jelenti, mint a dalolás. Boldogságot, társaságot és elismerést.”
    Wichmann Tamás (világbajnok)
  • Ár: 3990 Ft

    Kedvezményes ár: 3392 Ft (- 15 %)