Szépirodalom
Antropológia, Szociológia
Életmód
Filozófia
Ifjúsági és gyerekkönyvek
Irodalomtörténet, Művelődéstörténet, Művészet
Népek erotikája
Politika, Történelem, Tényirodalom
Pszichológia, Szociálpszichológia
Sport, sportpszichológia
Üzlet és menedzsment, közgazdaság, kommunikáció
 
ADY CIMLAP web (1).jpg
tetszik
 

Irodalomtörténet, Művelődéstörténet, Művészet


Egy kis séta – Ady Endre nagyváradi sajtópere és börtönnapjai

 

Szerző: Péter I. Zoltán – Tóth János

Megjelenés éve: 2012.06.
ISBN: 978-963-9996-75-5
Részletek a könyvből
  • 1901-ben az akkor már Nagyváradon „újságíróskodó” Ady Endre kritikus hangú jegyzetet írt az úgynevezett kanonok sor épületeiben elzárkózó és ott dőzsölő katolikus papok életviteléről, életmódjáról, de valójában a „klérus” ellen. Az egyház, az egyház nevében, ezt követően őt beperelte. Több mint két év telt el, amikor is végrehajtható ítélet született, amely Adyt háromnapos elzárásra ítélte. Bevonult. Éttermek versengtek azért, hogy ellátását biztosítsák.
  • Az irodalomtörténet és a mai krónikusok számára sokáig hozzáférhetetlen volt az a dokumentum, amely most titokzatos úton előkerült. Hála és köszönet Tóth János muzeológusnak és Péter I. Zoltán írónak, akik feldolgozták, újabb ismeretekkel egészítették ki a csaknem százéves, eltűntnek hitt dokumentumot.
  • Ár: 2490 Ft

    Kedvezményes ár: 2067 Ft (- 17 %)